Bemutatkozás
Mottó:
„Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek épnek
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek.”
(Sík Sándor)
Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!
Nehéz feladat szülőként gyermekeink jövőjéről felelősséggel dönteni. E nehéz döntéshez kívánunk kiadványunkkal segíteni bemutatva intézményünket, a hajdúdorogi Szent Bazil Görög Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthont, rövid néven: Szent Bazil Oktatási Központot.
Intézményünk mottója kifejezi munkánk két fő területét:
a hit és szeretet szellemében az erkölcsös, művelt, jellemes, emberszerető ifjúság nevelését,
a korszerű oktató-nevelőmunkát, a diákok magas színvonalú felkészítését a továbbtanulásra.
A gimnáziumunkban hat évfolyamos és négy évfolyamos képzés is folyik. Az idegen nyelveket (angol, német) emelt óraszámban tanulják diákjaink. Kilencedik évfolyamtól második idegen nyelvként az angol, a német vagy az olasz nyelv tanulása között dönthetnek.
Oktatásunk során nagy hangsúlyt fektetünk:
A, Színvonalas és eredményes oktatás:
- sikeres érettségi vizsgák,
- előrehozott érettségi vizsgák
- emelt szintű érettségi vizsgák
- versenyeredmények,
- nyelvvizsga-eredmények,
- sporteredmények.
B, Tanórai és tanórán kívüli foglalkozások sokszínűsége
C, Nevelés
Egyházi intézmény lévén különös gondot fordítunk az erkölcsi nevelésre. A keresztény értékeket hangsúlyozzuk, szem előtt tartva az örök emberi értékeket is. Ezen értékek vállalása, az arra való törekvés, hogy e tulajdonságok belső sajátosságunkká váljanak, nagymértékben elősegítik a közösség kialakulását. Egy olyan közösségét, amelynek tagjai különösen figyelnek egymásra.
A tanórán kívüli lehetőségek:
mint például: virágkötészeti, tűzzománc, ikonfestő, sportszakkörök, színjátszó kör, makettező kör, íjászat, érettségi előkészítők, énekkar, kántorképzés.
Szakközépiskolánkban cél az érettségire való felkészítés mind közép, mind emelt szinten. A tanulók ezért ugyanazokat a közismereti tantárgyakat tanulják, mint a gimnáziumban. A különbség annyi, hogy a szakközépiskolában egy idegen nyelv kötelező, s ezen kívül szakmacsoportos alapozó képzésben is részesülnek.
A mezőgazdasági képzés során tanulóink megismerkedhetnek a mezőgazdaság valamennyi ágazatával, például növénytermesztéssel, kertészettel, állattenyésztéssel, műszaki ismeretekkel. Az érettségi után lehetőség van a technikusi képzés megszerzésére is.
A vendéglátás- és idegenforgalom szakközépiskolai képzés során betekintést nyernek az idegenforgalom, a turizmus, a vendéglátás rejtelmeibe, megismerik a szállodák tevékenységét, a marketing feladatait, szerepét
.
A diákotthon bemutatása
Tanulóinknak több mint fele az intézmény diákotthonában lakik, hiszen intézményünk országos beiskolázású. Általában minden második héten utazhatnak haza tanulóink. Hazautazás napján 12.40-ig van tanítás, 12.55-kor indul az iskolabusz a nyíregyházi vasútállomásra és visszautazáskor 17.15-kor indul Nyíregyházáról. A bent töltött hétvégén szombaton is van tanítás, de így biztosítani tudjuk a hosszabb szüneteket. A hat évfolyamos képzés hetedik és nyolcadik évfolyamán ötnapos tanítás van. A kollégiumi időben a szilenciumok mellett rendszeres csoportfoglalkozások, szakkörök, kirándulások színesítik diákjaink mindennapjait.
A négy évfolyamos gimnáziumi és a szakközépiskolai képzésre csak az általános iskolák által kiadott jelentkezési lapokon lehet jelentkezni.
A jelentkezési lapon fel kell tüntetni az intézmény OM azonosító számát: 031238
Tagozatkódok:
01 négy évfolyamos gimnáziumi képzés
02 hat évfolyamos gimnáziumi képzés
11 mezőgazdasági szakmacsoportos szakközépiskolai képzés
12 vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos szakközépiskolai képzés
A felvételi eljárás keretében FELVÉTELI VIZSGÁT nem tartunk.
A felvételi kérelmekről a négy évfolyamos képzésre jelentkezőknél a 7. év végi és a 8. félévi tanulmányi eredmények alapján döntünk. A hat évfolyamos képzésre jelentkezőknél az 5. év végi és a 6. félévi tanulmányi eredmények alapján döntünk.
Minden jelentkező tanulóval és szüleivel szeretnénk személyesen találkozni, amelynek időpontja: 2010. február 24.
NYÍLT NAP: 2009. november 14. (szombat)
Program:
9.00 – 10.00 Tájékoztató és az intézmény bemutatása
10.00 – 12.00 Óralátogatások
12.00 – 13.00 Szakkörök bemutatása
MÁSODIK NYÍLT NAP: 2010. január 30.
Igazgató: Szilágyi János
4087 Hajdúdorog, Ady E. u.23-27.
Tel.: 52/572-082, 52/232-003
Fax: 52/572-083
E-mail: gorogkat@freemail.hu
Weblap: http://www.szentbazil.hu