A KOLLÉGIUM ÉLETE



A kollégium

 

A diákok kollégiumban eltöltött idejét pontosan meg kell tervezni. Lehetőséget kell biztosítani számukra, hogy érdeklődésüknek megfelelően különböző tevékenységeken vegyenek részt, természetesen önkéntes alapon. A tanórán kívüli idő hasznos eltöltéséhez a különböző szakkörök és alkotókörök nyújtanak segítséget a gyerekeknek.
A következőkben röviden - a teljesség igénye nélkül - szeretnék bemutatni néhány ilyen, a kollégiumban működő kezdeményezést.
 
 

 


SZABADIDŐS TEVÉKENYSÉGEK



MÚLTUNK ÁPOLÁSA

Kollégiumunk nagy gondot fordít az iskolai felkészülés mellett a diákok személyiségének teljes kibontakoztatására, műveltségük széleskörű fejlesztésére, lelki életük kiteljesítésére.

Az élet feltétlen tisztelete, a családi kötelékek fontosságának, a nemzeti öntudatnak a hangsúlyozása igen fontos szerepet játszik a mindennapi gondolkodásban. Keresztény mivoltunkból adódóan ez kiegészül a testvéri szeretet és a felebaráti megbocsátás keresztényi megélésével.

A nevelés során fontosnak tartjuk történelmünk ismeretét, hagyományaink tiszteletét, elődeink megbecsülését, emlékeik ápolását, kegyeleti helyeik gondozását.

E gondolatok jegyében született meg az 1996/97-es tanévben az elhatározás, hogy kollégiumunkban megalakíthatjuk a kegyeleti szakkört. Kitűzött célunk az volt, hogy felkutatjuk az egyházközségért, a településért a múltban tevékenykedő, küzdelmeiben, sikereiben jelentős szerepet játszó elődeinket. Pontosabban azok sírhelyeit, akik már-már a feledés homályába merültek, pedig életükben jelentősen hozzájárultak településünk fejlődéséhez.

Jelenleg sírhelyeik ápolását rendszeresen végezzük, különös tekintettel évfordulóikra, egyházi és nemzeti ünnepeinkre, halottak napjára.

A munkában résztvevők létszáma fokozatosan bővül. Hozzáállásuk példaértékű. Ötleteikkel, munkájukkal nagymértékben hozzájárulnak, hogy egyre több, arra méltó elődünk előtt adózzunk kegyelettel, méltó körülmények között.
 

SPORTKÖR

Célunk a gyerekek sportaktivitásának növelése, az egészséges életmódra való nevelés megkezdése, folytatva az általános iskolákban elkezdett folyamatot.

Túlnyomórészt a röplabda kerül előtérbe, de a gyerekek alkalmanként játszanak még kézilabdát, kosárlabdát, kispályás focit valamint a legtöbb hétvégén úszási illetve korcsolyázási lehetőség is van számukra.

Úszás, korcsolyázás havonta két alkalommal Nyíregyházán és Tiszaújvárosban van.

Könnyített és gyógytestnevelésre javasolt tanulóink is megtalálják sportolási lehetőségüket, mivel velük gyógytestnevelő foglalkozik külön órában.

Iskolánkban minden évben megrendezzük a kispályás focibajnokságot, melyben a férfi tanári kar is részt vesz. Külön színfoltja a bajnoki idény végének a tanár-diák meccs megrendezése.

Az elmúlt években vendégeket is meghívtunk iskolánkba, így Eperjes Károly színművész urat is, aki a tanárok focicsapatában szerepelve nagy élményt nyújtott játékával.

Klampár Tibor világ - és európabajnok, olimpiai IV. helyezett asztaliteniszező is járt iskolánkban. Élményeiről, és arról, hogyan jutott a csúcsra, előadásában beszélt, mely játékkal is párosult. Vállalkozó kedvű diákok és kollégák játszhattak Klampár Tibor ellen. Élmény volt látni.

A sportkör mint szakköri tevékenység általában szombaton illetve vasárnap működik, de természetesen igény szerint lehetőséget tudunk biztosítani hétköznap is a délutáni és esti sporttevékenységekre.
 

AEROBIC

Célunk a mozgáskultúra fejlesztése.

A foglalkozások hetente 3x1 órát vesznek igénybe.
 

ÍJÁSZAT

Tartja   Lovas Zoltán
Helye  Kollégium
Ideje  Vasárnap

A szakkör 1994-ben indult kollégiumunkban. Ez a sport rendkívül népszerűvé vált a diákok körében.

A foglalkozások heti rendszerességgel zajlanak a kollégium udvarán, melynek adottságai alkalmasak az íjászkodásra.

Mivel ez egy veszélyes sport, ezért rendkívüli fegyelmet, óvatosságot és nem utolsó sorban fizikai erőt követel.

A tanulók nem csupán gyakorolnak az íjjal, hanem megismerkednek annak múltjával és szerkezeti elemeivel, gyártás-technológiájával stb.

Ez a sport rendszeretetre és kitartásra szoktatja a gyerekeket, belső tartást ad nekik, és a fizikai állóképességüket is növeli.
 

IMAKÖR - IMAEST - IRODALMI EST

Kéthetente pénteken este irodalmi témájú beszélgetés van a könyvtárban. Két-három irodalmi mű kapcsán elmélkedünk az esztétikum mibenlétéről, az élet nagyobb kérdéseivel összefüggésben (Isten, élet, halál, szeretet, szabadság).

A kör célja, hogy egy szabadabb, kötetlenebb formában jussunk közelebb az irodalom, az élet és önmagunk megértéséhez, idővel aktívabb irodalmi tevékenységet is kifejtve. A beszélgetés kötetlen, zenehallgatással, énekléssel, teázással egybekötött.
 
 

CSERKÉSZET

Tartja   Lovas Zoltán
Helye  Kollégium
Ideje  folyamatos

Csapatunk neve: 1955. Sz. Mészáros Károly Cserkészcsapat

1997-ben kaptuk meg a MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG-től a három évre szóló ideiglenes működése engedélyt.

Jelenleg 26 regisztrált cserkészünk van, akik közül 17-en itt kaptak kedvet ehhez az életformához.

Terveink között szerepel a csapat további bővítése, táborok szervezése, valamint az arra érdemes cserkészek központi vezetőképzőbe való elküldése.
 

HADTÖRTÉNETI SZAKKÖR

A foglalkozásokon a gyerekek változatos témákról beszélgethetnek, vitatkozhatnak az egyetemes és magyar történelem témaköreiben. Az aktuális kort, korszakot, témát a résztvevők határozzák meg.
 

MAKETTEZŐ KÖR

Tartja   Lovas Zoltán
Helye  Kollégium
Ideje  folyamatos

A foglalkozások során különböző járműveket ( autók, repülőgépek, harcászati eszközök stb. ) készítenek különböző korokból, különböző technikával.

A résztvevőktől ez nagy türelmet és sok kitartást követel, hiszen a valóság egy kis darabját próbálják megvalósítani.
 

PROGRAMOZÓ SZAKKÖR
 

Tartja   Kerékgyártó Krisztián
Helye  szaktanterem
Ideje  Vasárnap 15:00 - 16:30

Napjaink számítástechnikai forradalma egyre inkább előtérbe helyezi az informatikai ismeretek szükségességét. Szinte ma már nincs is olyan munkahely, ahol nem kerül kapcsolatba az ember a számítógépekkel.

Ezért igyekszünk minden diákunkat legalább egy felhasználói szintű ismeretre eljuttatni. Ennek keretében lehetőség van alapfokú számítástechnikai OKJ-s vizsga letételére is.

Akiket jobban érdekel, tovább lépnek, melynek egyik iránya a saját programok készítése. A tanulók némi Turbo Pascal alapokra építve ismerkedhetnek az alkalmazás fejlesztéssel, Delphi nyelven.