Pappá szentelés

Pappá szentelés
2022.05.29.

Az Úr mennybemenetelének ünnepén állt Isten szolgálatába ifj. Tóth Elek diakónus, iskolánk tanára.

Kocsis Fülöp érsek atya pappá szentelte iskolánk tanárát, Tóth Elek diakónus atyát, és megerősítette szolgálatát intézményünkben. Az eseményein részt vettek iskolánk diákjai és tanárai, a Liturgiát követő fogadás lebonyolítását 11.C. osztályos vendéglátós diákjaink biztosították.

Elek atya hivatáskeresése beteljesedett a fölszentelésével. A papszentelésnek három fő mozzanata van, magyarázta a főpásztor. Az első, amikor a püspök szentelendő fejére téve kezét imádkozik a hívekkel együtt, kérve a Szentlélek leszállását. Utána egyenként ráadja az áldozópapi öltözék ruhadarabjait, ezeken keresztül Isten felruházza őt a papi hatalommal, és végül a nem látható, rejtélyes mozzanat, amikor az Eucharisztiát az újszentelt kezébe teszi a püspök, mintegy rábízza, hogy őrizze.

Ifj. Tóth Elek Hajdúdorogon kezdte meg diakónusi szolgálatát és segédlelkészként a továbbiakban is itt teljesíti a rá bízott feladatokat: az egyház közösségében, és Szent Bazil iskolában.

Vissza