Szalagavató

Szalagavató
2021.10.17.

A szalagavató ünnepség a tizenkettedik évfolyamtól való búcsúzás kezdetét jelenti. A kilencedik évfolyamban megkapott jelvénnyel tűzik fel a szalagot, melyet a végzős diákok, egészen a ballagásig büszkén viselnek. 


A szalagavató ünnepség 2021. október 16.-án került megrendezésre. A délután egy közös szent liturgiával kezdődött, majd az osztályok fotózását követően kezdődött az ünnepség hivatalos része. Az igazgatói kö-szöntőt követően megáldotta esperes úr és Miklós atya a szalagokat és ezt követően az osztályfőnökök fel-tűzték a diákok részére. A tűzés után a 12.A osztály műsorát láthatták a megjelentek, a táncos, zenés produk-ciót követően a 12.C osztály is bemutatta a műsorát. Mind két osztályról az elmúlt négy év emlékeiről készült kis filmet láthattak a jelenlévők. Mind két osztály tanulói megköszönték szüleiknek egy-egy szál rózsával az eddigi támogatást, segítséget. Az est fénypontja a tanulók által bemutatott keringő volt, amelyre a diákok már hosszú ideje készültek. Az iskola hagyományait követve az est a szülői tánccal ért véget, amely talán a legmeghatóbb része volt az ünnepségnek.

Vissza