X. HaGIT tanulmányi verseny

X. HaGIT tanulmányi verseny
2021.10.21.

2021. október 20-án rendeztük meg tizedik alkalommal a HaGIT-ot, teljes nevén a Hajdúdorogi Görögkatolikus Ifjúsági Találkozót, melyre az ország görögkatolikus általános iskolái kaptak meghívást

A versenyen: Kisvárda, Debrecen, Újfehértó, Miskolc, Nyíregyháza, Nyíracsád, Nyíradony, Máriapócs, a hajdúdorogi Szent Bazil intézmény Általános Iskolai Tagintézménye és középiskolánk 6 évfolyamos gimnázium diákjai vettek részt. Kettőszázöt tehetséges, görögkatolikus fiatal nemes versengése volt ez 9 intézményből és 10 tantárgyból. A találkozót Verdes Miklós atya közös imával nyitotta meg, majd következett a verseny: hittan, biológia, földrajz, matematika, magyar nyelv és irodalom, angol és német nyelv, informatika, rajz és testnevelés tantárgyakból. A gyerekek a szabadidőben részt vehettek Monostory Viktória művésztanárnő képzőművészeti foglalkozásán, airsoft bemutatón Lovas Zoltán tanár úr vezetésével, és érdekes fizikai kísérletekkel várta a diákokat Treszkai László tanár úr is. A verseny helyezettjei oklevelet és értékes ajándékokat vehettek át Végh Attila intézményvezetőtől. Akik nem értek el helyezést, emléklapban részesültek. A találkozót közös ima zárta. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Katolikus Pedagógiai Intézetnek, Hajdúdorog Város Önkormányzatának és a Görög Katolikus Középiskoláért Alapítványnak, akik versenyünket támogatták.

Gratulálok a verseny helyezettjeinek és felkészítő tanárainak! Munkatársaimnak köszönöm a támogató együttműködést!

Nyalka Márta

oktatási igazgatóhelyettes

HaGIT versenyszervező

Vissza